Amikor gyerek voltam, arról álmodtam, hogy egyszer űrhajós leszek. Lebegek egy űrállomás körül, és lenézek felülről a Földre, ami egy hihetetlen érzés.

Köszönhetően Mike Hopkins és Rick Mastracchio űrhajósoknak, akik résztvevői a 38. Expedíciónak a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, már több ember tudhatja, milyen is ez az érzés. Az asztronauta páros csodálatos filmet forgatott, melyben maguk próbálták megtalálni odafentről a a különböző városokat és országokat, melyek fölött elrepültek, és amelyet az űrállomás obszervatórium moduljából rögzítettek.

A videókból igazán azt érzi az ember, hogy minden, amit teszünk, apró és jelentéktelen a nagy dolgok rendjében.

Megvédheted magad, ha erősen megbízol önmagadban. Ösztönösen meg fogod érezni a veszélyjelzéseket, ahol valami nincs rendben, és a ragadozók igyekeznek majd eltörölni a jelzéseket. Elsőrendű fontosságú, hogy kifejleszd magadban az erős belső vezérlést. Soha ne add át a pénztárcádat, hitelkártyádat, lelkedet vagy elmédet anélkül, hogy egy hétig visszavonulj és végiggondold. Ha az üdvösség-kalmár azt mondja, hogy ezt nem teheted meg, hogy azonnal döntened kell vagy örökre elkárhozol... SZALADJ!!!!

Ez alapvető tudnivaló. Ha rossz gurut, vallást vagy szektát választasz útmutatóként, évekig rostokolhatsz.

Olvasd el a következő cikket, bár a szektákról szól, más csoportokra vagy életmód-rendszerekre is érvényes:

Hogyan tud egy embercsoport beszivárogni egy normális, mindennapi polgár és gondolkozó lény elméjébe? Egy szekta besorolhat úgy, hogy rá se jössz, mi történik.

A Szekta egy hely, ahova tartozhatsz. Napjaink társadalmában a legokosabb, a legműveltebb, legérzékenyebb és legjóságosabb emberek kizárva érzik magukat. Egy átlagon felüli nő például, nemigen lesz megelégedve egy földhözragadt munkahellyel, ruhák és cipők bevásárlásával, az esti tévézéssel. Míg a munkatársai és haverinái elcseveghetnek a legutóbbi Született feleségek-epizódról, vagy a legújabb fogyókúráról. Egy átlagon felüli férfi sem lesz elégedett a mindennapi munka mókuskerekével, a focival, sörrel és elpókerezett éjszakákkal. Mindezt bizonyos távolságból nézi, felületesen bekapcsolódhat, de úgy érzi magányos, ki van zárva. Mert ő más.

Az érzés, hogy te más vagy, az első dolgok között lesz, amire a szekta lecsap. Mikor valaki másnak érzi magát, törekedni fog arra, hogy valahova tartozzon. Szeretne találni egy csoportot, amelyben otthon érezheti magát, ahol megértik és ahol fontos dolgokról lehet beszélni.

Más dolog, amire a csoport oda fog figyelni az, hogy az ember érezze, hogy értékes, fontos, szükséges, nélkülözhetetlen. Hogy az egyén érezze, hogy amit itt csinál, számít. Hogy amit itt csinálnak, az jobbá teszi a világot, hogy lehet, hogy nemcsak őt magát fogja megmenteni, hanem a szeretteit is, sőt valószínűleg az egész világot.

A csoport egy igen fontos valóságot fog osztani az egyénnel. Örökös kívülállóból tag lesz, mert íme valakik, akiket ugyanazok a dolgok érdekelnek, az a valóság, amit a „normális” kívülállók nem látnak és nem foghatnak fel.

A csoport ugyanakkor állandóságot is jelent. Most van egy tevékenység-naptár, tervek, közös cél. A csoport erős és általában egy anya- vagy apa-típusú egyén fogja vezetni, aki mindenkinek megmondja, mit kell tenni, aki biztosítja a tagokat arról, hogy mennyire szereti és értékeli őket.

Más mézesmadzag a Titok. Nagybetűvel írom, mert nem az a fajta titok, ami kiderül egy krimi, regény vagy felolvasás végén. Az a fajta Titok, amiért az emberek minden vagyonukat odaadnák, hogy megismerjék.

Az Ismeretlen, egy ilyen mértékű Titok – tudatos csapda. Bármilyen érző lényt meg fog fogni egy titok, amit nem tudnak felmérni. Egy titok, amit ugyanolyan intelligenciaszintre és analitikus erőre terveztek ki, mint amin az érző lény található, s ami vasrácsként fogja vissza a tagot a szekta elhagyásától.

Van egy közmondás, ami szerint „a kíváncsiság az élet megrontója” (curiosity killed the cat), amely pontosan leírja, hogyan lehetséges, hogy egy intelligens lényt csapdába ejtsen és elpusztítson valami, amire olthatatlanul kíváncsi, s csak arra vagyunk kíváncsiak, amit nem ismerünk, nem értünk vagy nem látunk. A Titok megosztását csak sok évi hűséges szolgálattal, munkával és valószínűleg egy szekérderéknyi pénzzel lehet kiérdemelni. A Titok természete itt és most lényegtelen. Az áldozat annyit fektetett bele, hogy kiderítse, hogy a felfedése pillanatában talán már nem is érdekes, mi az. Az ember vagy teljesen elfogadja mint hatalmas, mélységes igazságot, vagy teljesen hülyének érzi magát és elhagyja a szektát.

Más csapda, amit a csoport használ, a rendkívüli képességek, erő, bölcsesség vagy ismeretek ígérete. A tag hirtelen olyan tanítások birtokában áll, amelyek az emberiség többi tagjának hozzáférhetetlenek.

A csoport válaszokat is ad. Tudni fogja a választ minden vagy legtöbb kérdésre, amit a személy a földi létezéssel kapcsolatban feltehet. Megoldásuk van az olyan mindennapi gondokra, mint a pénzhiány, emberi kapcsolatok, betegségek, boldogtalanság és stressz.

A félelem az eszköz, amivel az embereket azután is fogva tartják, miután józan eszük azt diktálja, ebből elég volt. A tagot megfenyegetik, hogy ha kilép, senki sem fog vele beszélni többé. Aki régóta tag, annak ez az összes barátja, esetleg családtagja elvesztését is jelentheti. Ennél súlyosabb fenyegetések is előfordulnak, mint például, ha kilép, örökké szenvedni fog. Főleg ha a csoport vallásos jellegű, a félelem, hogy valamilyen pokolszerű csapdába esik, hiszen elhagyja az egyetlen csoportot, amely az üdvözülését biztosíthatja, komoly nehézség, amit át kell lépni, mielőtt az ember kiszabadulna.

Ezek azok a dolgok, amelyeket a szekták felhasználnak, hogy becsábítsák és megtartsák az embereket a soraikban. A kérdés az, miért csinálják? Mi a hasznuk belőle? A szektákat mindig egyetlen személy vezeti. Mikor az illető meghal, helyét átveszi egy más személy vagy egy csoport, aki az eredeti vezető nevében fog felszólalni. De miért?

A fő bűnösök a pénz, hatalom és szex.

Ha van valakid, aki beleesett egy szektába, fontos, hogy megértsd, hogy ő mélységes szeretetet és hűséget érez a szekta iránt. Számára ez nem egy szekta, hanem Johnny, Mary, Stewart, Rob, ezek a legjobb barátai, ez az élettársa, talán a gyermekei is. A szektavezér nem szektavezér lesz, hanem David, aki értékeli és tanítja őket. Egyszóval, ami egy kívülálló számára egy szekta, amely karmai között tartja a személyt, az illető számára közeli barátokat és munkatársakat jelent, akik ismerik és megértik őt.

Ha azt hiszed, be vagy oltva a szekták ellen, gondolj bele még egyszer. A szekta nem mint szekta fog közeledni hozzád, hanem Michael a szomszéd, Jenny a suliból, vagy talán egy vonzó, barátságos valaki a helyi nagyáruházban, aki megszólít, és ingyenes szolgáltatást vagy könyvet ajándékoz neked.

Nem kérnek tőled sem pénzt, sem időt, sem szexuális szolgáltatást, ehelyett megoldásokat, barátságot és közös érdekeket ajánlanak.

Senki sem csatlakozik egy szektához, hogy a világot pocsékabb élőhellyé tegye, vagy hogy meggazdagítsa a vezért. Te sem csatlakoznál ilyen megokolással. A legtöbb szektatag lángolóan hisz abban, amit csinál. Ha egyszer benn vagy, sosem látnád magad mint olyan személyt, aki újabb szektatagokat próbál vadászni ártatlan embertársaid közül. Egyszerűen igyekeznél megosztani újonnan megtalált boldogságodat és ismereteidet.

Őrizkedj a csoportoktól, vallásoktól és ismert szektáktól. Nincs szükséged arra, hogy bármilyen ideológiai vagy vallásos csoporthoz tartozzál, s ha már tagja vagy egy ilyennek, amelyikről kiderül, hogy nem jó neked, tudd, hogy csak ideig-óráig fogod jobban érezni magad benne. Rövidesen ebben a csoportban is elszigeteltnek érzed magad, de akkorra már igen nehéz lesz elhagyni őket. De még mindig jobb kilépni, mint maradni.

Ha van egy olyan embercsoport, akik iránt erős vonzódást érzel, közeledj hozzájuk óvatosan, és ha valaha is elkérik a megtakarított pénzedet vagy a hitelkártyád maximális keretét (csakis kiváló célra), vagy ha valaha is azt sugallják, hogy szakítsd meg a családoddal vagy barátaiddal a kapcsolatokat (hiszen negatív hatással vannak rád), vagy ha megakadályoznak olyan tevékenységeidben, amelyeknek nincs hozzájuk közük, lehet, hogy egy szektának vagy tagja, és ne szégyelld beismerni, ha így van.

Ascension101

A Földlakók (Earthlings) egy nagy film hosszúságú dokumentumfilm az emberiség teljes állatoktól való függőségéről (kis kedvencként valamint élelem, ruházat, szórakoztatás és tudományos kutatás céljából), de bemutatja a totális tiszteletlenségünket is eme "nem-emberi segítők" iránt. Alaposan megvizsgálva a kisállatboltokat, kölyökneveldéket, állatmenhelyeket, állattartó telepeket, a bőr- és szőrmeipart, a sportot és szórakoztatást, és végül az orvosi és tudományos területet. A Földlakók rejtett kamerákat és korábban soha nem látott felvételeket használva számol be a világ olyan nagy iparágainak napi gyakorlatáról, melyek nyeresége teljes mértékben az állatoktól függ.

A videó jobb alsó részén a Feliratok gombbal a magyar szöveg bekapcsolható.

A Földön minden összefügg, és a Föld a Naptól függ, az eredeti energia forrásától. Az emberek nem tudnák a növényeket utánozva begyűjteni a Nap energiáját? A Nap 90 perc alatt annyi energiát ad át a Földnek, amennyit az egész emberiség egy év alatt fogyaszt el. Amíg a Föld létezik, a Nap energiája kifogyhatatlan. Annyit kell tennünk, hogy nem fúrjuk tovább a Földet, hanem felnézünk az égre.

Földünk a magasból című könyvének sikerét követően Yann Arthus-Bertrand újabb képkölteményt készített bolygónkról és annak törékeny egyensúlyáról. Miközben a világ több mint 50 országába kalauzol el, az Otthonunk csodákkal, meglepetésekkel, kérdésekkel és aggodalommal teli mondanivalója egyszerre tanítja és ösztönzi cselekvésre nézőjét. ...az életről szól, a bolygóról, a nagy rendszerről és hogy hogyan teszi tönkre az ember. Fantasztikus képeket csodálhatunk meg a magasból a Föld tájairól, élővilágáról, természeti népeiről, a Kilimandzsáróról, az afrikai szavannákról, az Északi-sarkvidékről és a Húsvét-szigetről. Idilli képek egy gyönyörű bolygóról. Aztán jön a kijózanodás: égő olajfáklyák, tömegnyomor, szeméthegyek... Melyik a mi otthonunk?

1990.09.10.: a portugáliai Alfenában egy gyerekcsapat egy fényes, fémes tárgyat lát az égen iskolába menet. 1952 szeptembere: egy Nyugat-Európa szovjet lerohanását szimuláló tengeri NATO-hadgyakorlat résztvevői UFO-k sokaságára lesznek figyelmesek az anyahajók felett. 2001: egy apró romániai falu hirtelen sötétbe borul, és amikor az emberek kiszaladnak a házaikból, egy piros UFO-val találják magukat szemben, mely forgó fényfalat maga köré vonva halad át a településen.

Az Ufók Európa egén lebilincselő epizódjai különös esetek megoldása után kutatnak Norvégiától Olaszországig kormányzati dokumentumok, amatőr felvételek, szemtanúi beszámolók és szakértői vélemények segítségével.

Egy izgalmas kísérlet - megdöbbentő eredményekkel

André Stern, akinek sohasem kellett iskolába járnia, beszámol gyermekkorának sokszínű mindennapjairól, ahol nyoma sem volt stressznek és teljesítménykényszernek. Elmeséli, hogyan tanult meg három évesen olvasni, és miért volt az mégis teljesen rendben, hogy végül olvasása csak nyolc évesen vált készségszintűvé. Elmondja, hogyan lehetséges, hogy szinte mindent meg tud javítani, hogyan fedezte fel a pi-számot egy lego-markoló összeszerelése közben, milyen hatással volt személyiségének fejlődésére Marcel Proust életműve, és hogyan fedezte fel a zene és a számítógépek világát. Immáron Európa-szerte heves vita folyik arról, hogy iskoláink vajon nem egy olyan zubbonyba kényszerítik-e gyermekeinket, amely többségük számára már túl szűk? André Stern könyve egy nem dogmatikus hozzájárulás ehhez a véleménycseréhez.

"...és sosem jártam iskolába." - André Stern interjú




Részlet a könyvből

Néhány téves elképzelés

1) „Ha nem jártál iskolába, ez azt jelenti, hogy egész nap otthon ültél a szüleiddel?”

Ez egy elég furcsa következtetés: az, hogy valaki nem jár iskolába, miért jelentené szükségszerűen azt, hogy otthon ül?! Hiszen számos más lehetőség kínálkozik azonkívül, hogy „csak az iskolában” vagy „csak otthon”.

És itt egy további téves következtetés is felmerül: az, hogy nem járok iskolába, miért jelentené azt, hogy egész idő alatt a szüleimmel kell lennem? Itt is nyilvánvalóan sokkal több lehetőség van, mint vagy a
tanárokkal, vagy a szülőkkel lenni.

Mivel önök elolvasták az előző fejezeteket, és megismerhették, hogyan zajlott a gyerekkorom, nem kell részleteznem, hogy mindennapjaimat az embereknek és helyeknek micsoda sokszínűsége határozta meg.

Úgy gondolom, hogy azokat a gyerekeket, akik idejük nagy részében mindig ugyanazokkal a társaikkal vannak összezárva, valahol máshol kell keresni…

2) „Te ezek szerint csak játszottál? Nem tanultál?”

Számomra ez a szembeállítás teljesen abszurd és téves. A játék valamennyi ember- és állatcsemete részére a legfőbb tanulási eszköz! Számomra a játék és a tanulás egy elválaszthatatlan egységet alkot. Felfoghatatlan számomra, hogyan alakult ki és marad fenn ez az elválasztás a komolynak besorolt és előnyt élvező tanulási tevékenység, és a már szinte lenézett és a szünetekre való időtöltésre degradált játék között. Ugyanakkor: ki ne hallotta volna már ezt a mondatot: „Ha végeztél a játékkal, akkor nekiállsz a tanulásnak, ugye?”.

A legrosszabb az, hogy ezeket a minősítéseket a gyerekek nagyon korán magukba szívják. A kicsik előjogának tartott játékot minimálisra korlátozzák. És ugyanazok az emberek, akik nagy figyelmet szentelnek
a házi feladatát író gyereknek, figyelmesek vele, csodálkoznak azon, hogy engem otthon senki nem zavart meg és szakított félbe játék közben. Egyébként ezzel szüleim nagy nyugalmat ajándékoztak testvéremnek és nekem: mivel nem kellett megküzdenünk a játékra szánt időért, nem esett nehezünkre megszakítani a játékot, hogy például együnk, vagy aludni menjünk. Tudtuk, hogy étkezés után vagy másnap reggel ugyanúgy folytathatjuk, anélkül, hogy közben elveszítenénk a fonalat.

A biztonságnak ezt az érzését nagyfokú bizalom kísérte. A szüleink nem próbáltak meg sem túljárni az eszünkön, sem valamit megmutatni nekünk. Nem bocsátkoztak rémes mendemondákba, nem folyamodtak
cselfogásokhoz, és nem alkudoztak velünk; olyan mondatok, hogy „ha ezt megteszed, akkor megkapod ezt vagy azt” soha nem hangzottak el nálunk. A szüleink sosem voltak ellenfelek, sosem voltak önkényesek, sosem tápláltunk bizalmatlanságot irántuk, és nem kellett a beleszólásuktól vagy túlkapásaiktól tartanunk. Ha bármelyikük „nem”-et mondott, akkor tisztában voltunk azzal, hogy erre jó oka van, még akkor is, ha azt az okot nem mindig értettük. Engedelmes – ez egy utálatos, ugyanakkor nagyon kedvelt szó – ez a mi esetünkben nem az alárendeltséget jelentette, hanem annak a hatalmas bizalomnak a velejáró következménye volt, amellyel szüleink iránt viseltettünk.

3) „Nem akarok lemondani a karrieremről azért, hogy a gyerekek tanításáról gondoskodjam”

Szüleim nem „gondoskodtak tanításunkról”, ahogyan azt az előző fejezetekben olvashatták. Ugyanakkor egyikük sem mondott volna le arról, hogy gyerekkorunk részese, résztvevője legyen. A karrierjük ezáltal más irányt vett, de semmi esetre sem szakadt meg, hiszen ahogyan azt már említettem, mi nem ismerjük a munka és a szabadidő, a privát idő és munkaidő, a személyes kibontakozás és a családi élet, a gyermek és a felnőtt, a férfi és nő közötti megkülönböztetést. A gyerekek érkezésekor új helyzet állt elő, új életvitelt alakítottak ki, amelyhez csatlakoztunk anélkül, hogy lemondásokra került volna sor.

A szüleim fogantatásunk pillanatától kezdve sosem törekedtek arra, hogy ugyanazt az életet éljék tovább, mint előtte, szemben a modern társadalom által sugallt lehetőségekkel.

A jelenlegi társadalom abban az állapotban tartja az embereket, hogy kételkedjenek képességeikben. Megnyugtatásképpen egy teljes katalógusra való szabványosított opciót bocsát rendelkezésükre, amely
lehetővé teszi számukra, hogy a felelősséget felsőbb szerveknek engedjék át, például a fehérköpenyeseknek, akik arra biztatnak, hogy a szülőséget ne bízzuk a természetre és ösztöneinkre. Így a szülők találnak valakit, akihez fordulhatnak, aki azért van ott, hogy náluk jobban tudja, hogyan kell a várandósságot szabályozni, biztonságos szülést levezetni, a nevelést hatékonyan megvalósítani.

Választási lehetőségek / kirekesztettség

„Meghagyták neked szüleid a választás lehetőségét?”

A szüleim választottak, nem a szokások függvényében, hanem meggyőződéseik alapján. És ez rendben van így. Ez az ő felelősségük volt. Minden szülő döntéseket hoz gyerekeivel kapcsolatban, így választják meg a keresztnevüket, vagy eldöntik, lakhelyüket nem aknamezőn fogják berendezni. És ez rendben van. E döntések összessége határozza meg a környezet színét, szagát, ízét, amelybe a gyermek beleszületik, amelyben növekszik; ezek határozzák meg származását, otthonát, biztonságérzetét, gyerekkori emlékeit és későbbi felnőtt választási lehetőségeit – sokkal inkább, mint a földrajzi szélességi fok.

A szüleim szabadon döntöttek, és mivel nem valamely fennálló rend elvárásaihoz igazodtak, így az sem sokkolta volna őket, ha egy ponton más döntést hoztunk volna.

Igazából sosem éreztem, hogy iskolába szeretnék járni, még azért sem, hogy megnézzem, „milyen is ott”. Miért? Mert boldog voltam, mert nem hiányzott semmi, mert életem és a társadalom középpontjában
érezhettem magam valós nagyságomban, és mert a szülői házat meghatározó ízlésvilágokhoz, illatokhoz, színekhez és döntésekhez egyértelműen igazodott az a döntés, hogy minket nem küldenek iskolába. Aztán ott volt a többi gyerek, akiknek folyton meg kellett szakítaniuk a játékot, hogy elvégezzék házi feladataikat, és akik ha meghallották, hogy én nem járok iskolába, rendszeresen felkiáltottak: „Hűha! Te aztán igazán szerencsés vagy!”

Benyomásaim alapján hamar képes voltam kialakítani saját véleményemet, és arra a következtetésre jutottam, hogy helyzetem valahogy irigylésre méltó. És ez megválaszol egy másik gyakran feltett kérdést is: nem érezted magad kirekesztettnek a többi gyerekkel szemben?”

Átlag

„Hogy érzed: azokkal szemben, akik iskolába jártak, többet vagy kevesebbet tudsz? Soha nem érdekelt, vajon hol tartasz az átlaghoz viszonyítva? Nem gondolod, hogy vannak tudásbeli hiányosságaid?”

Amit az előnyök és hátrányok boncolgatásánál korábban elmondtam, az itt is érvényes: soha nem hasonlítom magam másokhoz.

Ismereteimet találkozásaim, érdeklődési köreim és szakmai feladataim folyamatosan táplálják. Nem az a célom, hogy hiányosságaimat öncélúan felkutassam, hisz ténykedésem során maguktól megmutatkoznak. Így aztán egyes hézagok láthatatlanok maradnak, mert a jelenlegi tevékenységi területeimen és érdeklődési köreimen kívül esnek, mások megmutatkoznak, amikor valamin dolgozom, és így fel tudom őket tölteni. A hiányosságok nem rémségek, hanem felbukkanó új kutatási területek. Az igazi hiányosság az lenne, ha nem próbálnám meg minden rendelkezésemre álló eszközzel feltölteni ezeket.

Tudásom pontosan megfelel a hétköznapjaim kívánalmainak, így ezen keretek között teljesnek tekinthető. Hogyan hasonlíthatnám ezt össze mások tudásával?

Miért kellene magamat a szentnek tartott átlaghoz viszonyítva pozícionálni, a tanulókat értékelő és besoroló középértékhez mérni, amikor nekem sokkal fontosabb az egyéni sokszínűség?

És mit jelent egyáltalán az „átlag”?

Az átlag teszi lehetővé a hiányosságok és a bemagolt dolgok közötti kompromisszum létrehozását, és annak számszerű kifejezését.

Mindenkit becsaptak, akivel elhitették, hogy az átlag elegendő. Így például egy jól osztályozott fogalmazás esetén járhat ugyan pontlevonás borzalmas helyesírásért, de összességében ezzel a teljesítménnyel át lehet menni a vizsgákon. Ez működhet az iskolában, de nem működik a munka világában. Mindazoknak, akik úgy érzik, hogy kudarcot vallottak – helyesírásban, nyelvtanban, matematikában, idegen nyelvekben, diplomákban stb. – szeretném elmondani, hogy nem ti vallottatok kudarcot, hanem a rendszer, amelynek ezt meg kellett volna nektek tanítania. Azt ígérték nektek, hogy megtanítják ezeket, ellenszolgáltatásként azért, hogy szabályaikat betartjátok.

Nem fulladt kudarcba ez a küldetés? Hogyan lehetne hinni annak az intézménynek, amelynek még csak alapvetéseiben sem sikerül azt nyújtania, amire vállalkozik, és amiben kizárólagos hozzáértést tulajdonít magának?

Mindezek ellenére ez az intézmény sohasem kérdőjelezi meg önmagát; inkább a gyerekekre tolja át a felelősséget, akiket aztán „vesztes” címkével bélyegez meg, hogy ezzel egy egész életre szóló státuszt, hozzáállást és komplexushalmazt ruházzon rá. Ettől nemcsak a gyermek önértékelése függ, hanem az egész környezetének a viszonyulása is. Az iskolai teljesítmények és a diplomák olyanok, mint az egyenruhák és paszományok: viselőinek hatóságilag hitelesített státuszt kölcsönöznek – akár pozitív, akár negatív értelemben – meghatározzák mások hozzájuk való viszonyulását, eldöntik azt, hogy viselőjükkel szemben
tiszteletet, kollegialitást vagy lekicsinylést, lenézést kell tanúsítani. Megfelelni az átlagnak azt is jelenti, megfelelni a szabványnak: ha csak a szabványt ismerjük, hozzászokunk ahhoz, hogy ott megállapodjunk,
és biztonságban érezhetjük magunkat. A normáknak való megfelelés garanciát ad egy előre meghatározott társadalmi elhelyezkedésre.

Soha sem viseltettem lekicsinyléssel azokkal szemben, akik hisznek a normákban, de ugyanúgy soha nem próbáltam meg követni sem őket. Az ő jelenlétük nem befolyásolja az én fejlődésemet, nem félek árral szemben úszni, de azt nem elvből teszem.

A sorozásnál egy elég jellemző és vicces helyzet állt elő: meg kellett adnom a végzettségem szintjét. Ehhez a nyomtatványon – amelyet a kikérdezésemmel megbízott sorozó tisztnek kellett kitöltenie –, öt kis négyzet állt rendelkezésre: „felsőfokú”, „középiskola vagy technikum”, „általános iskola”, „előkészítő, általános iskola első osztály”, „analfabéta”. Egyik kategóriába sem fértem bele.

Amikor tiltakoztam az ellen, hogy az „analfabéta” kategóriát jelölje be, akkor a fiatal férfi igencsak tanácstalanul így felelt: „De ha Ön semmilyen felsőfokú tanulmányt nem folytatott, nem járt középfokú iskolába, de még csak általános iskolába vagy iskolai előkészítőbe sem, akkor maga csak analfabéta lehet”.

„Nem igaz, nem vagyok analfabéta” – tiltakoztam. „Tudok írni és olvasni, hiszen láthatja, hogy a nyomtatványokat is kitöltöttem.”

Erre így válaszolt: „Én ezt szívesen elhiszem Önnek, de mit tegyek, láthatja, hogy nincs olyan rubrikám, amelybe Ön beleférne”.

EzVan Kiadó

Könyvajánló

...És sosem jártam iskolába
Egy boldog gyermek története
André Stern

Megrendelés: http://www.ezvankiado.hu/

• „Egy kisgyermek agyában naponta százszor is megnyílik a lelkesedés csodálatosan feltöltő csatornája. Minden, amit ebben az állapotban megtanul, az szilárdan rögzül az agyban. A járást, a markolást, a kúszást, a beszédet a gyermekek teljesen önállóan fedezik fel. Megtudhatjuk André Stern könyvéből hogyan folytatódik mindez tovább, amennyiben a gyermeket meghagyják ebben a lelkesedésben...” - Prof. Dr. Gerald Hüther, agykutató.

• „Mi történik, ha felhagyunk a neveléssel? Ha nincs több hatalmi harc? Ha a gyermek a szüleivel való kapcsolatában kezdettől fogva egyszerre tapasztalhatja meg a kötődést és élheti meg a függetlenség iránti vágyát? Ebben a könyvben André Stern saját tapasztalatait osztja meg, olyan válaszokkal szolgál, melyek új távlatokat nyitnak” - Katharina Saalfrank.

• „Akit a képzés és a pedagógia napirenden lévő vitái érdekelnek, mindenképpen vegye fel ezt a könyvet az elolvasandók listájára” - ZDF Aspekte.

• „A német oktatási rendszerről folytatott vita elevenébe talált” - Stuttgarter Zeitung.

• „Egy lehetséges út..., tulajdonképpen így is lehetne” - Krone (Ausztria).

Tudom mire gondolsz, hogyan lehetséges ez, vagy egyáltalán megfizethető, ha már itt tartunk? Aggodalomra semmi ok, mivel ez a csináld magad jármű nyílt forráskodú, emellett sokoldalú, megfizethető, és a jogaszabályoknak megfelelő, beleértve az elektromos hajtásláncot, vagy a hibrid motort is. Természetesen szükség van némi "piszkos" munkára, de ha valaki érez magában egy kis kreativitást, és szívesen néz szembe egy saját autó megépítésének kihívásával, akkor ezúttal bátran belevághat.



Az OSVehicle egy nyílt forráskodú autó platform, melyről elmondható, hogy "sokoldalú, gyártásra kész, iparosított, univerzális alváz." Választható típus a TABBY, vagy az Urban TABBY.

A TABBY , mivel ez az eredeti platform, technikailag nem utcai használatra készült (de azzá lehetne tenni). Szerencsére a TABBY tervrajzai letölthetők, továbbfejleszthetők, vagy akár oktatási célra is használhatók.

Az Urban TABBY már megfelel utcai használatra is, vagyis rendelkezik irányjelzőkkel, fényszórókkal, stb.



Ez a modell könnyen módosítható és testre szabható. Az Urban TABBY-ban megvan az a lehetőség, hogy a mai autós kultúra nagyszerű kiegészítője legyen.

A modellek költségeiről azt mondják, hogy 5445 és 8168 dollár között mozog. Mindkét típus készülhet kettő, vagy négy üléses kivitelben, elektromos hajtáslánccal és hibrid motorral, és/vagy belső égésű motorral.

Mindenesetre a külső kialakításnak csak a fantázia szabhat határt.


https://www.osvehicle.com/

Edward Snowden nagy meglepetést okozott, amikor megjelent a TED2014-en. Az előadás végén Chris Anderson arra invitálta az NSA-t, hogy ha akar esetleg válaszolni, tegye meg. Az NSA akart is. Videón keresztül az NSA igazgatóhelyettese, Richard Ledgett válaszol Chris Anderson kérdéseire a biztonság és a magántitok egyensúlyával kapcsolatban.

Carl Sagan mára ikonikussá vált sorozata több mint három évtizede indult hódító útjára. A sorozat a korábbi utódjaként az univerzum leghatalmasabb és legkisebb dimenziójú tájaira repíti a nézőket - korszerű tudományos ismeretekkel és felemelő, spirituális élményekkel egyaránt meglepve őket.

Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 6. rész - Egyre mélyebben

Milyen titkokat rejteget a mikroszkopikus világ a kozmosz működéséről és a múlt és a jövő eseményeiről? Az epizódban ezt kutatja a sorozat házigazdája, Dr. Neil deGrasse, aki előbb tapasztalati úton rájön, hogy testét apró atomok alkotják... és aki később lenyűgöző utazásra indul egy harmatcsepp mélyére, hogy felfedezze az ott virágzó egzotikus életformákat és kíméletlen konfliktusokat.

• Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 1. rész - Az ismeretlen idő
• Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 2. rész - Az élet folyói
• Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 3. rész - Amikor a tudás legyőzte a félelmet
• Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 4. rész - Szellemek az égen
• Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 5. rész - Titkok a fényben
• Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 6. rész - Egyre mélyebben
• Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 7. rész - Mindenek előtt
• Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 8. rész - A Nap nővérei
• Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 9. rész - Elveszett világok
• Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 10. rész - Az elektromos fiú
• Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 11. rész - Halhatatlanok
• Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 12. rész - Felszabadított bolygó
• Kozmosz: Történetek a világegyetemről - 1. évad 13. rész - Nem félünk a sötéttől

2014 augusztus 8-án egy rendkívüli videót készített Jim Velasco Harbor City-ben, Kaliforniában. A kép közepén egy UFO-t láthatunk, majd az objektum hirtelen kinyúlik, mint egy gumiszalag, és vibrálni kezd. Vibrálás közben pedig hangot ad ki magából!

A felvételen tisztán látszik, ahogy a fényes, gömb formájú tárgy hirtelen megnyúlik, és szemmel láthatóan magas frekvencián rezeg. Eközben hangot bocsát ki, és ezt legalább háromszor megismételte a felvétel ideje alatt. Ahányszor "megnyúlt" az objektum, hangot hozott létre.

Ilyen jelenséget korábban még sohasem sikerült filmre venni, tehát a maga nemében egy teljesen új jelenségnek lehetünk szemtanúi.

A tárgy eközben lassan ugyan, de mozgásban volt. A felvétel készítője a következőket mondta el:

"Teljesen megdöbbentem ezen. Azt hittem, hogy valamiféle hengerré válik. Aztán bekapcsoltam a digitális nagyítást, és elcsodálkoztam azon, amit láttam. Egészen közelről láttam a tárgyat, és láttam, ahogy megnyúlt. Aztán abbahagyta, és csak egy sima gömb volt. Nem hallottam semmit."

Az elemzés közelről mutatja a tárgyat, ami szinte mozdultalannak tűnik, fémes színű külsővel. Majd hirtelen elkezd elképesztő sebességgel kinyúlni, és vibrálni. A kissé lassított képeken jól látható ez a vibrálás.

A videó elemzői megkérdezték a jelenségről Claudio Matute zenészt, aki azt találta, hogy a tárgy 300 Hz-es frekvenciát bocsátott ki. A hang pontosan ugyanakkor volt hallható a felvételen, amikor a jelenség megnyúlt. Ez egy elektromágneses hullám energia, amit a kamera képes volt érzékelni, gyakorlatilag a kamera volt a vevőkészülék. A hang azonnalisága miatt tulajdonképpen majdnem a fény sebességével érte el a kamerát.

A felvételen látható tárgy és az általa létrehozott vibráló jelenség valóban egyedülálló, egyelőre nem tudunk arról, hogy bárki is látott volna hasonlót.